A faluról

A falu Vas és Zala megye határán, az Őrség, Göcsej és a Hetés találkozásánál fekszik. Szelíd síkság, és felfedezésre hívó dombok, erdők váltakoznak . Vize, a Szentgyörgyvölgyi-patak, tiszta, jó minőségű, több védett halfajta és rovar is előfordul itt. Határa 2002-ig a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzethez tartozott melyet 1976-ban hoztak létre az itt található ritka növények és növénytársulások védelmére, illetve az országban egyedülállóan itt található szálaló erdőgazdálkodás megtartására. A terület ma az Őrségi Nemzeti Park része.

A terület éghajlatát jellemzően befolyásolja a közeli Alpok: sok a csapadék, a klíma kiegyenlített, ám a borús napok száma több mint az országos átlag.

Szentgyörgyvölgytől néhány kilométer Szlovénia, akár gyalog is át lehet sétálni, de háromnegyed órán belül gépkocsival elérhető a horvát és az osztrák határ is.

 

 

A Kerka-patak környéke már az őskorban is jó körülményeket biztosított a megtelepedésre. Szentgyörgyvölgy határában kilenc lelőhelyet találtak a régészek: egy újkőkori, egy rézkori, egy római kori és hat középkori leletanyag került elő. A Szentgyörgyvölgy és Márokföld között lévő Pityer-dombon a kutatók egy jelentős újkőkori falu nyomaira bukkantak, melynek főként kerámia leletei jelentettek szenzációt.

A honfoglalás előtt szokás volt, hogy szálláshelyeiket őseink – akár több napi járóföld széles – lakatlan sávokkal választották el egymástól. Ezt a honfoglalók is megtartották, és megszállt területeiket úgy igyekeztek kialakítani, hogy a határokat lehetőleg nehezen járható erdők, mocsarak vegyék körül. Ahol ez nem volt lehetséges, ott védműveket – gyepüket – emeltek. A gyepüket és kapujaikat határőrök őrizték.






 

 A határőrvidék nem tartozott a királyi
területekhez, az őrök szabad emberek voltak, szolgálatukat szervezetten látták el, nemesi kiváltságukat és birtokaikat fegyveres szolgálataikért kapták cserébe.
 

Ezeknek az őröknek a leszármazottai továbbra is őrizték nemességüket, és többnyire nemesi falvakba tömörülve éltek, bár legnagyobb részük a 19. századra már teljesen vagyontalan volt. Zalában jellemzőek voltak ezek a kisnemesi községek, hiszen − a határvidék miatt a régi határőrtelepek − át tudták menteni régi jogállásukat nemesi szabadsággá. 1848-ban a megyében 89 település mondta magáról, hogy kisnemesek lakják. Ezek közül 13 állítólag már a középkorban is nemesi településnek számított. Ide tartozott Szentgyörgyvölgy is. A falu valószínűleg azonos egy – 1257-ben kelt jegyzőkönyvben említett – Szentgyörgyegyháza, és egy – 1275-ös oklevél szerinti – Őriszentgyörgyvölgy nevű településsel.
 

Az első világháborút követő, 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátum új helyzetbe hozta a települést. Az 1922-ig húzódó, vitákkal kísért határkijelölés végül a magyar oldalon hagyta Szentgyörgyvölgyet, de létrehozta az ún. kettős birtokosokat, akiknek a határ mindkét oldalán voltak megművelendő földjei.

 

Szentgyörgyvölgy nem zárt szerkezetű település. A házsorok és a művelés alatt álló kertek a dombok, magaslatok tetején húzódnak. Maga a faluközpont három szeg: Kisszeg, Tiborszeg és Domjánszeg összeépülésével alakult ki, valamint jelenleg Szentgyörgyvölgyhöz tartozik még: Asszonyfa, Csekeszer, Cséplak, Farkasi(-fordulat): Alsó-, és Felsőfarkasi, Kógyár (Kolgyárszeg, Kolgyári fordulat) és Cilinkó.  A 16. században, az itt birtokos családok nevéről több szeg, illetve határrész elnevezését ismerjük pl. Bakacsszeg, Benedekszeg, Göndörszeg. A szerek (szegek) nemzetségi szálláshelyek voltak, melyek idővel kiterebélyesedtek. A közöttük lévő távolság néha csak egy-két teleknyi, máshol több kilométer is lehet.

 A huszadik század legelején a szentgyörgyvölgyi házak 80 százaléka – az erdők közelsége  miatt – fából épült volt. Ahogyan az erdők fogyatkoztak, a házak építőanyaga változni  kezdett: egyre többen építkeztek téglából és kőből. Már csak ritkán látható egy-egy kisebb  boronaépület a településen eredeti formájában.




A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum őrzi – Cseresnyés Vilma Kisszegen lebontott, és új helyén ismét felépített – több száz éves, zsúptetős, eredeti berendezéssel megmaradt boronaházát.

 Szentgyörgyvölgy gazdasági életét mezőgazdasága határozta meg, lakosai legnagyobb  százalékban ezzel a tevékenységgel foglalkoztak. A 20. század első felében a falu  határában nem volt nagybirtok. Helyette a hajdani kisnemesek paraszti életmódba került  utódai művelték – átlagosan – 10-50 hold földjüket. Sok családnak volt erdőbirtoka is,  amelyen szálaló erdőművelést folytattak.
 

 A második világháború vihara1944 nyarán érkezett a faluba, és ez az állapot csak 1945.  május 10-e körül normalizálódott.

Az 1948-49-ben zajló politikai változások Szentgyörgyvölgyet többszörös hátránnyal sújtották a többi Zala megyei településhez képest. A túlkapások és törvénytelenségek fokozottabb jelenlétéhez hozzájárult a község Jugoszláviához való közelsége, valamint a nemesi közösségből eredő, nagyszámú módos gazda itteni jelenléte. 1948 után a jugoszláv határt teljesen lezárták, így sok szentgyörgyvölgyi család elveszítette a túloldalon levő birtokát. Természetesen a szomszédban élő, immár jugoszláv állampolgárok sem járhattak át földjeiket megművelni. A határvonal szigorítása, a széles határsávok kialakítása újabb csapás volt a gazdálkodóknak.

1949 közepén több mint ötven birtokot nyilvánítottak kulákgazdasággá a faluban, és földjeikből 1950. január 16-án megalakult az Új Élet termelőszövetkezeti csoport. Szintén 1950-ben jött létre Szentgyörgyvölgyön a Zalalövői Állami Gazdaság egyik egysége és a Zalai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság egyik erdészete. Ugyanebben az évben a megbízhatatlannak  és ellenségesnek ítélt személyeket és családokat teherautóra rakták, és a hortobágyi és más munkatáborokba vitték. Vagyonukat széthordták, vagy államosították. 1957-ben a vagyonuktól megfosztott, részben visszatért kitelepítettek 230 kártérítési igényt nyújtottak be, de teljes kárpótlásuk nem történt meg. 1957-ben ismét megkezdték a termelőszövetkezet szervezését, amely azonban csak 1961-től tudott a szocialista mezőgazdálkodás céljainak maradéktalanul megfelelni. Az ismét Új Élet névre keresztelt tsz 1964-ben magába olvasztotta a magyarföldi Béke, és a márokföldi Haladás Mgtsz-t, valamint 1969-ben a nemesnépi Hajnal Mgtsz-t. A tsz sosem tudott igazán nagy sikereket elérni, és 1990-ben végleg megszűnt.

A XX. század első felében az ipart többnyire egyedül dolgozó mesterek – asztalosok, cipészek, kádárok, kovácsok – képviselték Szentgyörgyvölgyön. Működött a faluban ezen kívül két szeszfőző cég, két vízimalom, egy gőzfűrésztelep, voltak kocsmák és boltok, és a legnagyobb helyi vállalkozássá az – 1919-ben alapított – Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet nőtt.
 

A negyvenes évek végén, ötvenes évek elején a jelentősebb ipari és kereskedelmi társaságokat szocializálták, majd a kisebb létesítmények és egyéni iparosok is sorra kerültek. A társadalmi tulajdonba vett üzletek sorra visszafejlődtek, majd eltűntek. Sikeres volt viszont a – tsz melléküzemágban 1960-tól működő – kerámiaüzem. 1998 óta az üzemet szlovén tulajdonos működteti.

1762-ben, amikor Györkös Ferenc, akkori plébános, segítségért fordul templomának felújításáért a helytartótanácshoz, a  szentgyörgyvölgyi egyház alapítását 1202-re keltezi. Ez a dátum azóta is él a helyi  hagyományban. Ezt erősíti,  hogy Szentgyörgyvölgy nevének első említésekor, 1326-ban, a  településen már bizonyosan a falu Szent György tiszteletére szentelt temploma.

 A XVI. század második felében – a reformáció gyors hódítása következtében –  Szentgyörgyvölgy a környékbeli településekkel együtt áttér a megreformált vallásra, katolikus egyháza ezzel egy időre megszűnik, a templomot a reformátusok veszik át, több mint egy évszázadra. A település első református lelkésze, Farkasi István – 1596-ban, a dokumentumok szerint – már bírja hivatalát. A 17. század végén az ellenreformáció erősödése úgy nyilvánult meg, hogy a zágrábi püspök erőszakkal elfoglalta a reformátusok templomát és iskoláját, lelkészüket bebörtönözték. Királyi rendelet hatására a reformátusok 1690-ben újra birtokba vehették a templomot, azonban a lelkésznek 1717-ben ismét menekülnie kellett. A katolikusok ismét visszavették a templomot, és ünnepélyesen újraszentelték azt, a szentgyörgyvölgyi reformátusok pedig templom és prédikátor nélkül maradtak. Ez a helyzet az 1781-ben kiadott türelmi rendelettel változott meg, hamarosan ismét megnyílt a református iskola, és 1787-ben felépült az új református templom. Ez az épület még torony nélküli volt, mellette kis fa harangláb állt. A  templom mai formáját 1805-ben nyerte el. 1882-ben  az addigi – szűk és rossz – iskolaépület helyett  megépül az új iskola, és 1883-tól egy második tanító  is megkezdi működését. 1926-ra új lelkészlak készül, és a templom még egy harangot  kap a meglévő mellé. 1951-ben a szentgyörgyvölgyi református egyház minden birtokát  államosították. 1948-ban a református iskolába 71-en jártak.

A Szent György templom visszavételének idején, 1717-ben, a faluban csak kevés katolikus hívő volt, a 239 házból csak 14 tért át. A leírás ebben az időben téglából falazott, boltozott szentélyű, deszkamennyezetű templomról beszél. Kapuja előtt fa haranglábat emeltek, benne két haranggal. 1720-ban katolikus tanító is költözik a faluba.
 

 A Szentháromság tiszteletére emelt oltárnál van egy befalazott kő, mely szerint az oltárt Binder  János György és felesége, Binder Walburga készíttette. A házaspárt ide is temették el 1732-ben.

 A fentebb említett Györkös Miklós plébános megkapta az anyagi támogatást, és 1776-ban  megkezdődött a katolikus templom átépítése. Kétségtelennek látszik, hogy mai is álló épület a  középkori templom helyén épült meg, részben felhasználva annak alapját és falait.  Viszonylag  nagy méreteire magyarázat, hogy bár Szentgyörgyvölgyön ekkoriban 83 katolikus él, a  szentgyörgyvölgyi plébániához az 1780-as évek végén hét leányegyház tartozik, több mint  1100 hívővel. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint  a faluban 795 református és 337 katolikus vallású  élt. 

 A szentgyörgyvölgyi katolikus egyház 1945-ban  elvesztette birtokai nagy részét, az 1948-as  államosítást követően pedig iskoláját is be kellett záratnia, ahová ekkor 88-an jártak.

1826. október 25-én született Ógyallán (Komárom megye). Tanulmányai befejezése előtt vándorszínésznek állt, közben írt és fordított is.1848-49-ban honvédként harcol, és 1849-ben súlyosan megsebesül. Leszerelése után ismét színészkedik és ír. 1854-ben tanítói képesítést kap a pápai Református Kollégiumban. Ekkor érkezik a szentgyörgyvölgyi presbitérium hívása, és Gózon Imre megérkezik első és egyetlen munkahelyére, Szentgyörgyvölgyre. Tanít, szabadidejében pedig kutatja a falu és környéke, valamint gyülekezete történetét. Értékes régészeti leletanyagot küld be a Nemzeti Múzeumba, épületfelmérései a Kulturális  Örökségvédelmi Hivatal irattárában találhatók. Neki köszönhető, hogy a  veleméri árpád-kori templom freskói nem pusztultak el teljesen, ugyanis ő  hívta fel Rómer Flóris figyelmét a szomszédos falu templomára. Kutatásai  elismeréseként felkérték a Műemlékek Országos Bizottsága tagjának. Gózon  Imre 43 évig szolgált Szentgyörgyvölgyön, és itt is halt meg 1918. január 18-  án.

 1996-ban az új iskola Gózon Imre nevét vette fel, és az épület előtt felavatták  mellszobrát, valamint megnyílt emlékszobája. (Az iskola jelenleg nem üzemel.)